2013. november 30., szombat

Ősz IV.:Kékes+templomdomb


Most újra a Kékestetőn készült képeimet teszek közzé, de most eső közbeni/utáni képek lesznek. Illetve lesz a templomról (megint) kép.   DSCN2349
DSCN2353
DSCN2376
a felvonó oszlopa belerondít a képbe, de lejjebb nem szívesen mentem, vágni pedig nem akartam a képen
DSCN2528

DSCN2562
a fekete-fehér képek után egy színes kép a templomról. :D

2013. november 9., szombat

Ősz III.: Kékestető

Az összes kép a Kékestetőn készült illetve az ott található szanatórium területén. 
Mikor felértünk, nem volt még ilyen ködös/felhős az idő, de rá egy fél óra jött egy nagy felhő és csak a nagy homály volt. De nagy meglepődöttségemre a képek nagy része használható lett, pedig attól tartottam, hogy a köd mindent elhomályosít. 







2013. november 2., szombat

Ősz II.

 Arra számítottam, hogy majd az őszi szünetben sok képet fogok készíteni. Ez nem így lett.
  Fotózni fotóztam, de hogy ennyire elment volna a kedvem a fotózástól, sose volt még. Ha elmentem valahová, nem sikerült egy kép sem. Hiába van meg a terv, ha nem tudom megvalósítani. Ez köszönhető saját lustaságomnak (egész őszi szünetben köbö nem csináltam semmi olyat sem, amit pedig már kb 2 hete elterveztem), na meg annak, hogy hiába szeretem nagyon a kis drágaságos Nikonomat, de van úgy, hogy már nem elég ez a gép. Az esti, ill 4-5 óra (ősszel/télen) utáni képek teljesen felejtősek, mivel mind el fog mosódni. Pedig ezer éve akarok csinálni egy képet az egyik udvarunkba levő fáról, és sosem sikerült. :"( De ezt a dolgot félretéve jó fényképezőnek tartom, mert nem csinál rossz képeket, néha meg is lepődök a képeken. :D
  Szóval lényeg a lényeg, mégis rászántam magam, hogy nézzem át a képeket, valami biztos van, ami tetszik, és töltsem fel.

 Szövegelésemet folytatva, annyit hozzáfűznék az 1-3. képekhez, hogy Nagyréven készültek. Az első csak azért került ide, mert úgy fújt a szél és mégis lebírtam fotózni ezt a fehér szöszölös valamit (nevét nem tudom). A 2. és 3. kép pedig egy elhagyatott ún. kastélyt ábrázol. Az ottaniak mondják kastélynak.
 A főlakóépület elrendezése belülről tényleg teljesen olyan, mint általában a kastélyoké: bemész, van egy nagyobb rész, egy hall, onnan nyílnak a helyiségékek és minden szobából egy új nyílik. Itt is végig ez volt, már azt sem tudtam, hogy hol vagyok, mert minden szoba nyílt mindenhova.
 A lakóház mellett és környékén van még legalább 5 épület, ezek istállók és az egyik épület pedig olyan volt, hogy több család lakhatott ott, olyan mint egy sorház, vagyis sok ház összeépítve egymás mellé. Ott lakhattak a munkások és a családjuk.
  De amint látszik a két képen is, hogy nincs valami szép állapotban már. Igazából szörnyű állapotban van. Mindenhol gaz, gaz és gaz. Az épületek igaz, hogy állnak még (az anyagot nem sajnálták, olyan gerendák vannak, ma olyanokat nem találsz sehol), de a ház belülről üres, bútor nincs, szemét és kacat van. Falak omladozva, beázva. Téesz időben természetesen a TSZ lenyúlta magának ezt is, miután lement az ő idejük, visszakerült a tulajdonoshoz, vagyis valamilyen rokonhoz és azt hiszem 2006 óta lakatlan. Azóta pedig az elenyészeté lesz, hacsak nem újítsák fel. Szerintem kár lenne hagyni így tönkremenni. Ha nem is maradna meg minden épület, de azért 1-2 van, ami még biztosan megállna pár évig.
 E infókat aputól tudtam meg, ő beszélt ott olyanokkal, akik ismerik ezt a helyet és a történetét, meg van, amit a nénitől tud, aki ott lakott (azt nem tudom, hogy ő beszélt-e vele, vagy már apunak is más mondta). Ha valakit érdekel még pár kép, hogy hogy is néz ki e hely, írjon ide, vagy fb-n, legközelebb felteszem őket.






egy másik képről készült ez a kép, sajnos a háttérben nem Párizs látható, de a kulcstartó onnan származik, köszönhetően egy ismerősnek. :)


virágok, egy kis effekttel.